Pattanó ujj

Nehezen mozgó, kattanó jelenséggel társuló ujj.

Ez az az első jel. Később tenyérben duzzanat, majd erősödnek a tünetek, az ujj hajlított helyzetben elakad, a kinyújtása akadályozott. Mozgatás során pattanó hangot hallat

Kialakulása

Az ujj hajlításért felelős ín- és ennek hüvelye gyulladás miatt megvastagszik, csomó alakul ki rajta, mely nehezíti az ín szabad mozgását, ami merevséghez, fájdalomhoz vezet.

Nincs egyértelmű kiváltó oka. Az ujjak nagy igénybevétele – sms, billentyűzet, érintőképernyő, légkalapács használat - mellett hajlamosíthat a cukorbetegség, autoimmun folyamatok és a rheumatoid arthritis.

Kezelése

Többnyire az egyetlen hatékony kezelés műtéti, melyet érzéstelenítésben végzünk.

Műtét menete

A műtét során egy kis metszést ejtünk a tenyérben. Az ínhüvelygyűrűt behasítjuk, ezzel az ín csúszásnak szabad utat biztosítunk. A műtétet követően az ujj mozgása teljessé válik, azonban gyakorolni kell naponta több alkalommal. A sebet 7-14 napon át nem érheti víz, amíg a bőrvarratokat el nem távolítjuk.

A műtétet követően néhány hét után teljes gyógyulás következik be, az ujjak jól terhelhetővé válnak. Sebgyógyulás: 2 hét. Teljes gyógyulás a műtéttől számított 3-6 héten belül várható.

Online időpontfoglalás

Egyszerű, online felületünkön kényelmesen kiválaszthatja az Önnek megfelelő időpontot.

Csatlakozzon közösségünkhöz

Értesüljön elsőként akcióinkról